Aphrodite: (latinul Venus), a görögöknél a szerelemnek és a szépségnek istennője. Homerosnál Zeusnak és Dionénak leánya. Hesiodos szerint a tenger habjából támadt, midőn a Kronostól kiherélt Uranosnak nemzőszerve Kythera szigete mellett a tengerbe esett (innen A. mellékneve: kytherai, cytherei istennő); a tenger habjából kiemelkedő A. (görögül A. Anadyomene) azután Cyprus szigeténél szállott partra (ezért cyprusinak, kyprosinak is hívják A.-t). A tenger habjából felmerült istennő mondája keleti eredetű és elő-Ázsiából jutott a görögökhöz. A sziriai A.-t a monda szerint galamb költötte ki abból a tojásból, melyet halak az Eufratesben találtak és a partra toltak. A. egész tisztelete görög és keleti vallási elemeknek korai vegyületéből keletkezett. Az előázsiai régi semita népek Astarte (Astar, Istar, Astoret) néven tisztelték a növény- és állatvilágban tapasztalható termékenységnek előidézőjét, ki a földön minden életet nedvességből fakaszt. A görög szellem átalakító hatása alatt a női termékenységet megszemélyesítő Astartéból idealizálva a szerelem istennöje lett. Egyszánt uralkodik isteneken és embereken, övében van összegyűjtve mindaz a csábos erő, bűbájos varázs, melynek senki sem állhat ellen. Ő a legszebb az istennők között, a szépségversenyben Páris neki itéli oda az aranyalmát. Az Odysseiában Hephaistosnak felesége, de azért mindenképen Arest szereti, ő adja a halandó nőknek a szépséget, mely szerelemre, családalapításra inditja a férfiakat s így A. megteremtője és oltalmazója lesz a családnak, az egész községnek; ily minőségében kapta a Pandemos nevet. Később az A. Pandemos jelentése megváltozott s az érzéki szerelemnek, az utcai kéjnek lett kifejezője, megszemélyesítője, akivel ellentétben a tiszta szerelmet A. Urania képviseli; ettől kértek a nők családi boldogságot, gyermekáldást, míg a hetairák, a kéjhölgyek A. Pandomosban tisztelték védőasszonyukat. A. tisztelete a görögök között általánosan elterjedt, legjobban mégis a tergermelléki városokban tisztelték; ő, a tenger szülötte, ugyanis különös védelmében részesítette a hajósokat s kedvező utat biztosított nekik a tengeren. Ily minőségében szent állata a delfin; egyébként kedvelt állatjai a galamb, veréb és nyúl (az ókoriak hite szerint a legszaporább állatok), a kos és a hattyú; a virágok közül jelképei a rózsa, mák, mirtusz, gránát és alma. Kiséretét teszik a Herák, kik minden bimbót virággá fakasztnak, a Charisok, Peitho (a szerelmes rábeszélés), Pothos (a szerelmi vágy) Himeros (az epedés) továbbá Eros (l. o.). Anchisesnek Aeneast szülte. Ünnepeinek neve Aphrodisia. A rómaiak Venus (l. o.) néven tisztelték. A képzőművészetben A. nagy szerepet visz. Keleten ábrázolásának legrégibb és legelterjedtebb típusa meztelenül mutatja az istennőt, amint két kezét két emlőjére szorítja, avagy egyik kezét lebocsátja, másikban meg galambot tart, vagy ölét takarja vele. Ezeknek a szobrocskáknak kivitele általában kezdetleges. A görög művészet első, ú. n. archaikus korából való, szintén nagyobbrészt még primitív szobrocskák teljesen felöltöztetve ábrázolják az istennőt, amint két kezét mellére szorítja, vagy úgy, hogy az egyikkel ruháját fogja, a másikat meg, rendesen valami attribútummal (galamb, alma, virág), melle elé tartja. Pheidias századából két nagy mesternek A. szobráról van tudomásunk. Maga Pheidias aranyból és elefántcsontból készítette A. Urania szobrát Elis számára, melyben az istennő egyik lábát teknősbékára (állítólag a háziasság jelképe) teszi; ez a szobor elveszett. Alkamenesnek (l. o.) ún. kertekbeli A.-je ugyan szintén elveszett, erről azonban fogalmat alkothatunk magunknak azon másolatok nyomán, melyeket erre a híres műre szoktak visszavezetni és melyek közül a párisi Louvreban levőt 1. ábránk is bemutatja. A. itt is még ruhásan van ábrázolva, de az testéhez tapadván, már elárulja formáinak szépségét. A IV. sz. alkotta meg A.-nak azon típusait, melyek az istennőt teljesen meztelenül, szépségének leplezetlen bájában mutatják be. Ilyen szobrot alkotott legelőször Skopas, ezt azonban csak híréből ismerjük; kortársának, Praxitelesnek az ó-korban csodált A.-jéről, melyet a knidosiak számára faragott, azonban szerencsénkre több másolat maradt, melyek közül a müncheni Glyptothek példányát szemlélteti 2. ábránk. Az istennő meztelensége megokolt: fürdőbe készülvén szállni, leteszi éppen ruháját és a közben ösztönszerűleg eltakarja jobbjával ölét. Evvel rokon, kiváló ábrázolása A.-nak a capitoliumi (Róma, Museo Capitolino) remek szobor, melynél az istennő utolsó ruhadarabját már letette a mellette levő vázára és baljával ölét, jobbjával mellét takarva, félénken tekint oldalt; a testnek formái rendkívül életteljesen és lágyan vannak mintázva, annyira, hogy többen eredeti görög munkának tartják: Ez a szobor, mely már lysipposi modorban van komponálva, átvezet a hellenisztikus Nagy Sándor utáni korba, mely különös kedvét lelte a meztelen női A. - szobrokban. Ezek közül megemlítjük a Medici-féle A.-t (Firenzében), mely már nem indokolja a ruhátlanságot, az istennő ugyan szintén védőleg tartja maga elé két kezét, de azért érezzük, hogy ez a kacér nő nem bánná, ha bájait meglesnék. Guggolva, fürdőzés közben ábrázolta A. -t a III. sz. -beli Doidalsas, ennek a képmásnak szintén több, kedveltségéről tanúskodó másolata jutott ránk (pl. Párisban és a Vatikánban). Ilyen, már genreízű ábrázolások voltak a kagylós A. vagy a saruját oldozó A., mely utóbbinak egy kis bronzmásolata hazánkban is előkerült (Pécs). Ugyancsak a hellenisztikus kornak alkotása a népszerű melosi A., vagy a mint latinosan emlegetik, a miloi Venus, a párisi Louvrnak gyöngye, mely melléknevét lelőhelyéről, Melos szigetéről kapta. Két karja letörött, s a sok kisérlet ellenére sem sikerült máig oly kiegészítésüket javasolni, mely megfejtené, miként akarta a művész az istennőt ábrázolni. Az érett női szépség ez utolérhetetlen plasztikai kifejezését mellékletűnk mutatja. A félig ruhás A.-szobrok közül megemlítjük még a rokon capuai Venus-tipust. A domborműves ábrázolások közül, melyek szintén gyakran foglalkoznak az istennővel és mítoszával, csak egyet emelünk ki, a legremekebbet, melyben eredeti, végtelenül bájos görög alkotás jutott ránk: a római Museo Nazionaleban levő ú. n. ludovisi trónust, mely hátsó támláján A. Anadyomenét ábrázolja, amint vizes, testhez tapadó ruhában kiemelkedik a tengerből s a Herák fogadják; a trónus oldaltámláin egyfelől az érzéki szerelmet jelképező meztelen, fuvolázó hetairát, másfelől a tiszta szerelmet szimbolizáló ruhás menyasszonyt látjuk, amint tömjént gyújt A. Uraniának. Az A.-típusok rendkívül gazdag és változatos sorozatait őrizték meg számunkra a nagy szobrászat alkotásait másoló kis bronz- és terrakotta szobrocskák. Éremképeken is gyakran szerepel A. Az antik festészet szintén kedvelte a szerelem istenasszonyának ábrázolását, de ennek alkotásai, mint tudjuk, elvesztek számunkra. Legmagasztaltabb képe Apellesnek (l. o.) A. Anadyomenéje volt Kos szigetén. A nagy festészet nagyon is halvány tükörképét nyújtó antik falfestészeti maradványok Pompejiben többször ábrázolják A.-t, rendesen Ares társaságában. A fekete alakos vázaképeken ritkábban szerepel A. (egy szép genovai hydria úgy ábrázolja, amint Eros és Peitho jelenlétében a tengerből kiemelkedik), annál sűrűbben fordul elő a piros alakos vázákon: hol hattyú viszi, hol kecskebakon nyargal, máskor Erosok viszik kocsiját, majd toilotte közben látjuk, vagy fent említett kísérete társaságában; igen kedvelt tárgya a vázafestésnek Páris ítélete s a trójai háborúnak más jelenetei is, melyekben A. szerepel. [Révai nagy Lexikona]